À une dame créole
Au pays parfumé que le soleil caresse,J'ai connu, sous un dais d'arbres tout empourprésEt de palmiers d'où pleut sur les yeux la paresse,Une dame créole aux charmes ignorés.
Son teint est pâle et chaud ; la brune enchanteresseA dans le cou des airs noblement maniérés ;Grande et svelte en marchant comme une chasseresse,Son sourire est tranquille et ses yeux assurés.
Si vous alliez, Madame, au vrai pays de gloire,Sur les bords de la Seine ou de la verte Loire,Belle digne d'orner les antiques manoirs,
Vous feriez, à l'abri des ombreuses retraites,Germer mille sonnets dans le coeur des poètes,Que vos grands yeux rendraient plus soumis que vos noirs.
Kreolské dámě (Vítězslav Nezval)
Ve vonné krajině, kde neustále žilapod stromy z purpuru jak domorodý lid,jsem poznal kreolku, a ihned okouzlilamne zvláštním půvabem a pro svůj kolorit.
Má bledou teplou pleť, ta krásná hnědá vílazná mnoho písníček, jež opěvují cit,jde jako lovkyně, je velká, pružná, míláa v jejím úsměvu je bezpečnost a klid.
Ach Paní, kdybyste se octla v zemí slávy,tam někde u Seiny anebo u Loiry,vy, hodná proměnit své gesto na sochu,
tam někde v zátiší, kde kvetou mírabelky,by v srdci bášníků se vyrojily znělky,váš zrak je dojme víc než srdce černochů.
Přeložil Vítězslav Nezval
Egy kreol hölgynek
A parfőmös hazán, hol enyhe nap bizserget,s a hajló lombivek tüze bíborparázs,s a szemre lusta kéjt a pálmák búja perget,kreol nőt láttam én, ki csupa új varázs.
Arca sápadt s meleg és kábulatba kergetbarna nyakán a lágy, kényes, finom vonás;mint karcsú nagy vadász, barangolja a berket,mosolya nyugalom és szeme hallgatás.
Úrnőm, honunkba jöjj el, mely az örök gloire-é,a Szajna partja vár s a kedves, zöld Loire-é,s mely antik kúriák dísze lehetne, vidd
szépséged versirók közé, hogy árnyas csendbenhajtson szonetti rajt szivük s hűségesebbenimádják nagy szemed, mint néger rabjaid.
A Uma Dama Crioula
No país oloroso afagado p'lo sol,Conheci, sob um dossel d'árvores cor de púrpuraE palmas que a preguiça escorrem para os olhos,Uma dama crioula de estranhos encantos.
É cálida, pálida a tez, e donairosoO nobre colo da morena feiticeira;Esguia e longa no seu andar de amazona,Tem sereno o sorriso e o olhar seguro.
Se acaso fordes, Senhora, à terra da glória,Lá nas margens do Sena e do Loire,Ó bela, digna de ornar um castelo antigo,
Por vós hão-de brotar nos umbrosos refúgiosSonetos aos mil no coração dos poetas,A esse olhar rendidos mais que os vossos escravos.