L'ennemi
Ma jeunesse ne fut qu'un ténébreux orage,Traversé çà et là par de brillants soleils ;Le tonnerre et la pluie ont fait un tel ravage,Qu'il reste en mon jardin bien peu de fruits vermeils.
Voilà que j'ai touché l'automne des idées,Et qu'il faut employer la pelle et les râteauxPour rassembler à neuf les terres inondées,Où l'eau creuse des trous grands comme des tombeaux.
Et qui sait si les fleurs nouvelles que je rêveTrouveront dans ce sol lavé comme une grèveLe mystique aliment qui ferait leur vigueur ?
- Ô douleur ! ô douleur ! Le Temps mange la vie,Et l'obscur Ennemi qui nous ronge le coeurDu sang que nous perdons croît et se fortifie !
L'enemic
La meva joventut ha estat un fosc oratge,el sol, només a ratxes, l’omplí de resplendor;el llamp, el tro i la pluja han fet un tal damnatge,que ben pocs fruits conserva el meu jardí en saó.
He aconseguit l’autumne d’idees madurades,i vet aquí que amb pales i rascles, pas a pas,caldrà esplanat de nou les terres inundadeson l’aigua obre cavorques tan grans com uns fossars.
¿Qui sap si el reflorir que el meu llarg somni esperano trobarà al meu sòl net com una riberael místic aliment que el rescati amb esc reix?
-Oh dolor!, oh dolor! DEvora el Temps la vida,i l’Enemic que al cor ens obre una feridade la sang que perdem es fortifica i creix!
Nepřítel
Jedinou soumračnou bouří bylo mé mládí,jen málo paprsků protlo vír nepohod;a na mé zahradě blesk s deštěm tak zle řádil,že mi jen sem tam zbyl růžový zdravý plod.
Když jsem se dotkl už jeseně myšlenkami,je třeba, abych vzal zas hrábě nebo rýča abych zahladil ty vyplavené jámy,hluboké jako hrob, z kterých je hlína pryč.
Najdou však květiny, které zahlédám v snění,v té jako písečné břehy spláchnuté zemimystickou žívínu, která jim dodá sil?
Ó trýzni! trýzni! Čas ujídá ze života,ten chmurný Nepřítel, který nám srdce hltá,roste a mohutní po krvi našich žil.
Az ellenség
Ifjuságom sötét, fekete zivatar volt;csak néha láttam egy kivillant sugarat.A villám és a szél ellene tépve harcolthogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt.
S elértem végre így a Gondolatnak őszét:most kéne fogni már ásót és gerebents amit gödrösre túrt s úgy hányt a zord eső szét,mint sír-vájt temetőt: ágyakká töltenem.
S ki tudja, misztikus erőit hátha majdanép e, vad part gyanánt vízmosta, roncs talajbanleli csodálatos álmom: az új virág? -
Óh kín! óh fájdalom! - Létünk az óra őrlis a sötét Ellenség, amely szivünkbe rág,vérünkből szív erőt, élni és nagyranőni.
Wróg
Burzliwej mej młodości groźne, chmurne siły,Mrocząc przebłyski słońca, smagając nawałą,Spustoszenia dokoła takie poczyniły,Że w sadzie mym owoców rumianych nie stało.
Oto wkraczam już w myśli swej jesień surowąI trzeba rydel ująć w ręce mniejszej siły,By ziemię zamuloną przekopać na nowo,Gdzie woda pożłobiła doły jak mogiły.
Zaś kwiaty nowe, co mi się marzą jak widma -Kto wie, czy znajdą w ziemi spłukanej jak wydmaMistyczne pożywienie, by cieszyć nam oczy?
- O boleści, boleści! Czas pożera życie -Ów wróg ponury, twardy, co serca nam toczy,Na krwi naszej się tuczy w zachłannym swym bycie!
Düşman
Gençliğim bir karanlık fırtına oldu,Birkaç yerinde parlak güneşler açan;Öyle harap çıktım ki bu fırtınadan,Bahçemde kızarmış tek tük meyve kaldı.
İşte fikirlerin güzüne ulaştım,Suyun mezarlar gibi çukur açtığısel basmış toprakları durmayıp gayrı,Kürekler, tırmıklarla onarman lazım.
Boyatacak mı ki sırrî gıdayı buluphayal ettiğin yeni çiçekler acapBir kumsal gibi yıkanmış bu topraklardan
-Ey acı! ey acı! Zaman ömrü yiyor,Ve kalbimizi kemiren sinsi düşmanKaybettiğimiz kanla gelişip büyüyor!
Charles BAUDELAIREÇeviri : Ahmet Muhip DRANAS