Я тот, которому внималаТы в полуночной тишине,Чья мысль душе твоей шептала,Чью грусть ты смутно отгадала,Чей образ видела во сне.Я тот, чей взор надежду губит,Едва надежда расцветет,Я тот, кого никто не любит,И всё живущее клянет.
Я бич рабов моих земных,Я царь познанья и свободы,Я враг небес, я зло природы,И, видишь,- я у ног твоих!Тебе принёс я в умиленьеМолитву тихую любви,Земное первое мученьеИ слёзы первые мои.
Én vagyok az egyetlen, ki hall tégedAz éjféli csöndben,Akinek az ötlete volt, hogy suttogjon lelkedhez,Aki rád talált bánatod homályában,Akinek képét álmodban látod.Én vagyok az egyetlen, kinek szemeit bántja a remény,De a remény már csak nehezen virágzik,Én vagyok az, akit senki sem szeret,És kit minden élő elátkoz.
Ostorozom földi szolgáimat,Én vagyok a tudás és a szabadság királya,A Mennyország ellensége vagyok, én vagyok a gonosz természet,És láthatod - lábaid előtt heverek!Elhoztam neked az érzelmeket,A szerelem csöndes imáját,A világ első gyötrelmét,És az én első könnyeimet.