Tábori posta
Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanakÉs pisztrángrajok úsznak el a korhadozó híd alattHol lenn a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket eregetÉlt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket
Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányátReménykedve várta mégis minden nap a postájátA kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozótÉs könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót
Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címéreCsináltasson igazolványt megváltozott nevéreMegírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hovaÍgy lett Kovács Máriából Maria Kovachova
Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azótaHogy utoljára levelet hozott ki neki a postaEsténként férje fényképét fekteti párnájáraBeszél hozzá, simogatja és hűségesen várja
Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén bakaMankójára támaszkodva a fogságból tért hazaNem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalánNézte egymást némán az az ifjú és a szép leány