Konstantinos Argiros "Ki As Ponao | Κι ας πονάω" paroles

Még ha most fáj is

A naplemente már majdnem egészen elértS Te még mindig nem vagy ittÍgy hát újra töltök a magánybóls gyújtok egy újabb cigarettára... De látod,már épp csak hogy van még a mából,de belőlem alig maradt bármi... mert elloptad egészen,s Temiattad még a vonatot is lekéstem,pedig el akartam érni... nem sikerült... végem.

Valahol mindkettőnk hibája ez,hazugságban élnünk nem lett volna szabadValahol mindketten hibásak vagyunk, jóllehet,ám a tűz - valahogy - mégiscsak megmaradt.Lezáratlan emlékeink, eztán mindörökre, véglegott maradnak tán, füstölgő hamu alatt égnek...S tudd: köztünk újabb ölelésneknincs létjogosultsága, mert lezártuk... De tényleg.

Még ha most fáj is, nem kereslek újra,második esélyről többé szó sem lehetDe nézd, pont Tőled soha sem vártam volna,hogy azt tedd, ami... akkor végbevittetett.

Az alkony újra itt van már, megints még mindig nem tudtalak egészen feledniHogy is rejthetném el, ha nincs mód - ezek szerinthogy e szakítással mennyire meg tudtál sebezni?Te voltál mindig, s eztán Te is maradszaz a bizonyos örökké tátongó seb, mely már gyógyíthatatlanMiképp, hogy napról napra érzem úgy, hogy haldoklom, s hogy valami belül meghasadt,Egyenként persze, lassan kínozva, millió apró darabban.

Valahol mindkettőnk hibája ez,hazugságban élnünk nem lett volna szabadValahol mindketten hibásak vagyunk, jóllehet,ám a tűz - valahogy - mégiscsak megmaradt.Lezáratlan emlékeink, eztán mindörökre, véglegott maradnak tán, s füstölgő hamu alatt égnek...tudd meg hát: köztünk újabb ölelésneknincs létjogosultsága, mert lezártuk... De tényleg.

Még ha most fáj is, többé soha sem kereslekmásodik esélyről többé szó sem lehetDe nézd, pont Tőled soha sem vártam volna,hogy azt tedd, ami... még egyszer nem történhet meg újra.