Hinta
Néha láthatod, lassan hintázomÉg és föld közt szüntelen.Néha elveszem, majd újra ébredek,Arcok ezrében létezem.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.Képtelen képzelet.Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem,A lelkem kiált.
Láss,Lásd meg az embert,A jelmezen át!Ki érezni sem mert,Vad repülést.Halld meg a hangom,Vad zuhanást!Rejtsd el az arcom!
Fentről láthatod, gyenge szárnyamonMennyi fájdalom megpihent.Nem is kérdezem, honnan érkezett,Tán csak lassít, majd elsiet.
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.Képtelen képzelet,Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.S a lelkem kiált.
Láss...
Még meg kell, hogy óvjam, a maradék múltam.Képtelen képzelet,Egy percre már érzem, hogy felhőre léptem.A lelkem kiált.