Είναι κρίμα τόση αγάπη να μένει μοναχήείναι κρίμα τόσο δάκρυ να στάζει σαν βροχήΕίναι κρίμα οι καρδιές μας να΄ναι μακριάτα γλυκόλογα που σου΄πα έγιναν πικρά
Έφυγες και μαραζώνω μάτια μουπάλι μαζεύω τα κομμάτια μουέφυγες κι αναρωτιέμαι πού γυρνάςαν μ΄αγάπησες ποτέ κι αν ακόμα μ΄αγαπάς
Είναι κρίμα τόσα λάθη να σβήσουν το γραφτόείναι κρίμα που δεν είναι ο πόνος γιατρικόΕίναι κρίμα που αφήσαμε πίσω το χθεςκι όλα αυτά που θέλω κι εσύ αυτά που θες
Milyen kár, hogy eztán minden Irántad érzett szeretetem magára marad,Milyen kár, hogy a könnyek szememből, mint egy vihar - hullnakMilyen kár, hogy szíveink egymástól oly messze jutottak,S hogy számodra semmivé váltak az általam mondott szavak...
Elmentél, s ettől én oly beteggé válok,Magamra találni, oh, nézd, hogyan próbálok...Elmentél hát, s azon tűnődöm, vajon most hol lehetsz?S hogy vajon szerettél-e..., vagy még mindig szeretsz?
Milyen kár, hogy e számtalan hiba egyszersmind törölt mindent, ami köztünk volt,Milyen kár, hogy gyógyír nincs e fájdalomra - soha...Milyen kár, hogy a múlt most magunk mögött hagyva csupán egy szürke folt,De még az is, amire vágytam, vagy amit Néked adtam volna oda...