Szomorú történet

Kisleány, kit senki nem vett észreCsúnya volt és elhagyottKisleány nem nézett a szemekbeSzomorúan hallgatott

Ő nem kellett senkinekNem hívták kedvesenFélt a gúnyos szavaktólÁrnyékban élt csendesenVárt, de senki nem feleltHogyha mégis kérdezettFájt, ha egyszer elesettÁtnéztek rajta az emberek

Az este szállt, eltávoztak a fényekA világ megváltozottSötétség megszépítette arcátÉjszaka ha álmodott

Álmában rásütött a NapMindig kék volt az égSzépsége féltett kincse voltNem adta semmiértTáncra most hívták oly sokanMegfogták két kezétVárták hogy elkísérjék őtMegcsodálták szép szemét

Szólt egy hang, mely elűzte az álmátSzínes kép így összetörtSápadt fény borult a kis szobáraArca fáradt s meggyötört

Ő nem kellett senkinekNem hívták kedvesenFélt a gúnyos szavaktólÁrnyékban élt csendesenÁlmában rásütött a NapMindig kék volt az égSzépsége féltett kincse voltNem adta semmiért

Alszik és nem vár ébredéstSötét éj elvitte őt örökkéAlszik és nem vár ébredéstSötét éj elvitte őt örökkéAlszik és nem vár ébredéstSötét éj elvitte őt örökkéAlszik és nem vár ébredéstSötét éj elvitte őt örökké