I remember the Argonne, 1918.
The sounds of that battle still haunt me to this day.
Machine gun fire from enemy lines.
The sickening sound of a bayonet tearing through human flesh.
The soldier next to me firing his sidearm in desperation.
All these sounds still echo in my mind,
And as conducted by Death himself it all comes together as music.
A rhythm of death
A symphony of war
Emlékszem Argonne-ra, 1918-ban
Annak az ütközetnek a hangjai még a mai napig is kísértenek engem.
Géppuskatűz az ellenséges vonalból.
A bajonettek recsegő hangja, ahogy átvágják az emberi húst.
A katona, aki kétségbeesetten lövöldöz mellettem a pisztolyából.
Az összes ilyen hang még itt visszhangzik az elmémben.
Mivel ezt a halál maga vezényli, így a hangok zenévé állnak össze.
A halál ritmusává
A háború szimfóniájává
Jag kommer ihåg Argonnerna, 1918.
Ljuden av det slaget hemsöker mig än idag.
Maskingevärsskottlossning från fiendelinjer.
Det beklämmande ljudet av en bajonett som skär genom mänskligt kött.
Soldaten bredvid mig skjuter sin pistol i desperation.
Alla dessa ljud ekar i mitt huvud,
Och som om det var dirigerat av Döden själv kommer allt ihop i en musik.
En rytm av döden
En symfoni av krig